Dokumentum kezelés - Költséghatékonyság és rugalmasság digitalizálás révén MMMax szolgáltatóház - Másolás | Fénymásolás | Laminálás | Kötés | Szkennelés FSMA üzemeltetési szerződés - Teljes körű szervizt és kellékanyag ellátás

Hírek



Két cégre válik szét a Xerox

A Xerox bejelentette, hogy a jövőben két cégként fog működni és mindkettő a tőzsdén bejegyzett vállalkozás lesz. Az információk alapján az egyik társaság kifejezetten a hardverekkel, vagyis a nyomtatókkal és a fénymásolókkal, míg a másik az üzleti szolgáltatásokkal foglalkozik majd. Ursula Burns, a Xerox vezérigazgatója kijelentette, hogy a két új önálló vállalkozás egyaránt képes lesz a saját gyorsan fejlődő piacán vezető szerepet betölteni és a kínálkozó lehetőségeket kihasználni a piaci részesedései, illetve a bevételei növelésére.

A dokumentumtechnikai vállalat értéke 11 milliárd dollár körül alakul és kereken 40 000 embert foglalkoztat majd, míg a második társaság értéke 7 milliárd dollár lesz. Utóbbi számára a Xerox egy 3 éven át tartó átszervezési programot tervez, amelynek köszönhetően idén 700 millió dolláros, míg a három év alatt összesen 2,4 milliárd dolláros megtakarítást érhet el.



ENERGIA és CO2 kalkulátor - 2016.03.08

Egyik érvünk az EPSON üzleti tintasugaras nyomtatók mellett, hogy a lézerekhez képest akár 80-90%-kal kevesebb energiát fogyasztanak.
Mivel a lézer nyomtatók energia fogyasztása nincs a köztudatban, ezért a csökkenést sem tudják a vásárlók értékelni, mert nem tudják, hogy mennyiről csökken 90%-kal és mennyit is jelent ez pénzben kifejezve. Éppen ezért készült egy kalkulátor az EPSON részéről.

A kérdés egyből adódik, hogy jó jó, de hogyan mérik? Mihez viszonyítják? 
Mivel a lézerek energiafelhasználása is igen széles skálán mozog, és nem feltétlenül a havi nyomatszámtól függ, hanem sokkal inkább az egy nyomtatási feladatra eső oldalak számától, azaz hogy mennyiszer kell felmelegedni a szerkezetnek -> 10x10 oldal nyomtatása sokkal több energiát igényel mint 1x100 oldal.

Az energiahatékonyság összehasonlítás ezt a területet is elérte csak még kevésbé ismert. Ezt pedig úgy hívják, hogy TEC (Typical Electricity Consumption) érték, amit egy ideje publikálnak is a gyártók. A mérés menete itt található: https://www.energystar.gov/ia/products/fap/IE_TEC_Test_Procedure.pdf

Azaz az EPSON kalkulátor ezeket a TEC értékeket hasonlítja össze egy adott időszakra vetítve (12-36 hónap). Azaz egy szabványértéket hasonlítunk össze.
A kalkulátort itt találjátok: http://www.epson.eu/viewcon/corporatesite/cms/index/12060

Modelltől függően 3 év alatt 4-8.000 Ft megtakarítás is kimutatható 1 eszköz eseténben. Egy nagyobb géppark esetében ez már egy jelentős tételt is kiadhat (pl. kórházaknál).

Lépjen velünk kapcsolatba, ha többet szeretne megtudni!



MEGNYITOTTUK WEBÁRUHÁZUNKAT - 2016.02.08.

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy 2016. január 1.-ével bővítettük tevékenységünket. Megnyitottuk a MaxMarket.hu címen elérhető webáruházunkat.
A márkafüggetlen webáruházon keresztül szeretnénk Önöknek teljes körű ellátást biztosítani az irodai életben nélkülözhetetlen
     •   számítástechnikai,
     •   mobilkommunikációs,
     •   szórakoztató elektronikai,
     •   vizuáltechnikai eszközök,
     •   kellékanyagok.

Az áruházunkban mintegy 75.000 cikket kínálunk, szinte valamennyi márka eszközeivel, kiegészítőivel, kellékanyagaival állunk rendelkezésükre.
Árainkkal, akcióinkkal, rugalmas fizetési módozatainkkal, precíz szállítással szeretnénk rendeléseiket eljuttatni az Önök számára.
Február 1-től az első 50 vásárlónk – bruttó 25.000 Ft feletti vásárlás esetén – ajándékot kap. Minden vásárlás után hűségpontokat is adunk, amit akár a következő vásárlásnál fizetőeszközként beválthat.



szolgáltatások

Számlálóállás bejelentése Számlálóállás bejelentése Hibabejelentés, kellékanyag rendelés Hibabejelentés, kellékanyag rendelés Támogatás, illesztőprogramok Támogatás, illesztőprogramok